A fogakat már az ókorban is igyekezték pótolni. Kezdetleges fogpótlások már a Kr. e. X-IX. századból is fennmaradtak: az etruszkok aranypántok segítségével a maradék fogakhoz rögzített hídszerű fogpótlások­at készítettek. Föníciai és görög sírokban dróttal rögzített fogpótlások­at találtak. A római császárság idején foglalkozássá nőtte ki magát a fogtechnika. A középkorban az alacsony átlagéletkor miatt viszonylag keveseknek volt szüksége protézis­re.


A fogpótlások­at, elefánt- és marhacsontból, vízilóagyarból faragták, ritkábban aranyból és ezüstből vagy halott emberekből származó foggal készítették. Az újkorban a fogtechnika fejlődését a növekvő átlagéletkor és a fogszuvasodás terjedése serkentette. A műfogakat meglehetősen elterjedten használták már a XVII. században is, de általában csekély hatékonysággal: az állcsontok lenyomatát gipszből készítették, ezt fájdalmat okozva kitördelték a szájból, majd újra össze kellett ragasztani. A műfogsor alapja fából, elefántcsontból, vagy teknőspáncélból készült, a fogak pedig elefántcsontból vagy porcelánból. A technika fejlődésével új anyagok léptek be a fogpótlás világába: az európai kemény porcelán feltalálása után, 1710-től megjelent a porcelán, majd a kaucsuk.

Az első porcelánfogakat Dubois Foucou, Napóleon udvari fogorvosa készítette. A porcelán fogpótlás a XIX. század második felére kiszorította a csontfaragványokat. Az első porcelán fogpótlások­at előállító gyárat 1825-ben alapították, egy 1834-ben alapított pedig ma is sikeresen működik. A kaucsuk vulkanizálhatóságát felfedező Goodyear fia, Charles szabadalmaztatta a kaucsukprotézist, amely sokkal gyorsabban elkészíthető, mint a korábbi elefántcsont és nemesfém alaplemezzel készültek. Ez a protézis rendszerint rosszul illeszkedett és kényelmetlen volt.

A fejlődést a lenyomatvételben előbb a viasz, majd a műanyagok alkalmazása hozta. A fogakat hordozó alap kialakításában először gumit (kaucsuk), később műanyagokat alkalmaztak. A XVIII. században vált általánossá, hogy viasszal vettek lenyomatot és gipszet használtak mintakészítésre. A részleges protézis­t először az ép fogakat tönkretevő fonalakkal, majd a század végétől a valamivel fogkímélőbb kapcsokkal rögzítették. Később a rugós protézis­eket felváltották a légnyomás és az adhéziós erő kihasználásán alapulók.

Az első fogsor­okat kapcsokkal vagy drótokkal rögzítették az állcsontokhoz, mégis mozogtak. A modern fogászat megteremtőjeként P. Fauchard-t (1678-1761) tartják számon, aki az első teljes, a két fogsort rugóval egymáshoz kapcsolt - találóan foggépnek is nevezett - protézis­eket készítette. Kortársai már gyökérbe rögzített csapos fogakat is készítettek. Szinte valamennyi modern, kivehető protézis rögzítésénél a víz kapilláris hatását használják ki, ennek előfeltétele, hogy a fogsor tökéletesen illeszkedjék.

Az ínybe ültetett, nem kivehető műfog­ak beültetésének technikája a XX. század második felében vált népszerűvé (implantológia, fogbeültetés »). Az első amalgám-tömés egy Murphy nevű londoni fogorvos keze alól került ki 1825-ben. Mai felfogás szerint az amalgámban lévő higany folyamatosan oldódik ki a tömésből, ami mérgező, és allergiás tünetek kiváltója lehet (esztétikus tömések »). A XX. században a fogászat rohamos fejlődésnek indult, és egymást érték azok a technikai, orvosdiagnosztikai újdonságok, műtéti és egyéb technikák, amelyek a fogászat és fogtechnika területén is gyorsan alkalmazást nyertek.

A XX. század elején a fémöntési technika fejlődése, majd még újabb anyagok forradalmasították a fogpótlások és tömések készítését. Fontos mérföldkő volt a rozsdamentes fogászat­i acél és az aranynál olcsóbb ezüst-palládium-ötvözetek kifejlesztése, ami a kevésbé tehetőseknek is elérhetővé tette a korona- és hídpótlások­at. 1936-tól kezdték használni az akrilát (metakrilsavas metilészter alapú) fogászat­i műanyagot, amely a kaucsuk és részben a porcelán szerepét is átvette. A mai fogászat­i kezeléseknél - legyen az fogmegtartó vagy fogpótló - már nemcsak a használt anyagok és szervezet kölcsönhatását, az esetleges allergiás reakciókat, de az állkapocsízület egyéni működési sajátosságait, az artikulációt, később pedig a fogatlan állcsontok életkor szerinti változását is figyelembe veszik a teljesen egyénre szabott fogpótlások készítésekor.

Kapcsolódó anyagok:

• Fogpótlások típusai »
• Fogpótlások anyagai »
• Implantológia, fogbeültetés »
• Fémmentes fogpótlások »
• Kérdezz! A szakember válaszol »