A szájbetegségek gyökerei megtalálhatók már az ókori közel- és távol-keleti civilizációkban. A fogászat a XVII.századig nem foglalkozott mással, csak a fogak kihúzásával.

A kezdet kezdetén

A Kr. e. 2000 körüli időkből származó babiloni ékírásos táblák arról tanúskodnak, hogy akkoriban is ismerték az átható fogfájást, amit feltételezésük szerint a fogszú, egy féregszerű állatka okozott. Az egyiptomi halottkultusznak köszönhetően bepillantást nyerhetünk az ókori egyiptomiak szájába és természetesen fogproblémáik "megoldásába" is. Egyiptomban például a mentát használták a száj ápolására. A múmiák fogazatán jól látszanak a fogszuvasodás és fogágybetegségek nyomai. A malomkövek között őrölt gabona apró kőtörmelék-szennyeződései és a táplálék állaga a fogat alaposan lekoptatta. A sokszor a fogbélig kopott fogak hamar begyulladtak. Ha életükben sorra kihullatták a fogaikat, a halottak állkapcsában aranydróttal rögzítették a fogakat, hogy az örökéletet ne kelljen fogak nélkül tölteniük. A fogfájást többnyire gyógyszerrel próbálták kezelni, a töméseket kőporból, gyantákból, malachitból és növényi magvakból készítették. A gyógykezelést öblögetések, rágnivalók és varázsigék egészítették ki - nem sok haszonnal.

Babonák a fogászatban

Kr. e. előtt 900 táján a görögök a babonaság helyett tapasztalati tényekre akarták alapozni az orvoslást, így a fogorvoslást is. Ők már nem a fogban élő férgecskének tulajdonították a fogszuvasodást. Felfedezték, hogy az élelem és a nyál közösen pusztítják a fogakat. A szuvas fogat kiégették, a húzás nem volt gyakori, csak a már mozgó fogat távolították el, de ahhoz többnyire már elég volt az ujj is, fogót alig használtak. Az 500-ból származó delphoi templom számára készített ólomfogó arra hívta fel a figyelmet, hogy csak olyan fogat szabad kihúzni, ha ez a puha fémből készített szerszámmal is kivitelezhető. A pótlásokat, elefánt- és marhacsontból faragták, ritkábban aranyból és ezüstből vagy halott emberekből származó foggal készítették. Jó tanulság az utókornak, hogy a tévhiteket, ha már egyszer elterjedtek, nehéz kiirtani: az európai kultúrákban ugyanis még a XIX. századig fellelhető a fogat belülről rágó férgecske meséje. Többek között azért, mert a növényi magvakból készült tömést a rágógumi elődjével, mastixszal tapasztották a foglyukba, és ha az aprítás ellenére a mag kicsírázott, már meg is volt kis fehér szájban kunkorgó féreg. Az etruszk, föníciai és görög sírokban dróttal rögzített fogpótlásokat találtak.

Fogászati (segéd)eszközök
A rómaiak sokat tanultak az etruszkoktól, akik már fogpótlásokkal is próbálkoztak. Az arany fogpótlásokat viszont gondosan kiszedték a halottak szájából, minthogy tilos volt aranytárgyakat a halottak mellé helyezni. A római császárság idején foglalkozássá nőtte ki magát a fogtechnika, a tevékenység, amivel a foghíjasokon próbáltak segíteni. A római fogorvosok eszköztárából már nem hiányoztak a fúrók és fogók. Fájdalomcsillapítóként ópiumot használtak, de nem mellőzték a népi "gyógyszereket" sem, a földi gilisztától kezdve a békaagyig sok mindennel igyekeztek szolgálni a fogászatot. A Római Birodalom széthullása utáni időre a bizánci kultúra ugyan átmenekítette a középkori Európába Marcus Aurelius orvosa, a pergamoni Galénos és a római Cornelius Celsus írásait, de a fogászat területén lényegében nem volt más segítség, csak a népi gyógyászat, ha ugyan valóban tudott segíteni. Így sokan Szent Apollóniához fordultak segítségért, ha sajogni kezdett a foguk. Apollónia nem gyógyított, hanem a harmadik századi keresztényüldözések idején kivert fogaival fizetett hitéért, s így lett a fogkínokkal küszködők mentsvára. Még a rettenetes fogfájásnál is kerülték a húzást. A beléndekes füstölés, az érvágás és a piócás kezelés sem kecsegtetett hathatós segítséggel. A biztos az volt, ha megvárták, míg a fog kilazul, akkor már szinte húzni sem kellett, jött az magától.

Az első fogorvosok
A fogászati nyavalyák még a XVIII. században sem voltak olyan fontosak, mint az összes többi betegség. Az utazó felcserek, a kor sebészei sem szenteltek nekik túlságosan nagy figyelmet és csak akkor tudtak segíteni a fogfájósokon, ha valakinek épp "szerencséje" volt, és pont akkor fájdult meg a foga, amikor a doktor a vidéken járt. A foghúzás eszköze a pelikán névre hallgató fogó volt. A felcser vagy borbély fő erénye - aneszteziológus nem lévén - a gyorsaság volt. A foghúzást eredetileg a borbély-sebészek végezték, de a XIV. században már szakosodott foghúzók, ún. dentator-ok, főleg Franciaországban, ahol a fogászat fejlettebb volt, mint a világ bármely más pontján. Egy ötletes kínai valamikor a XVI. században találta fel a fogkefét. A keleti találmányokat azonban sokszor Európában újra fel kellett találni. A fogkefét több mint 200 évvel ezelőtt fejlesztették ki először, faragott csontba illesztett lószőr segítségével. Az első ismert angol fogkefe 1780-ból származik Londonból, és faragott csontból és malacsörtéből készült. Fennmaradt néhány prominens személyiség fogápolási szerszáma, így őrzik Napóleonét is. A XIX. században az Egyesült Államok vette át a vezetést: ott fejlesztették ki a legtöbb speciális fogászati eszközt. Az első fogászati fúrókat kézzel működtették, a fogorvos az ujjai között pörgette a fúrót, vagy egyik kezével forgatta a kart, és a másikkal irányította a fúrót. Később a varrógép mintájára pedálos fúrót hoztak létre, 1869-ben került piacra Amerikában az első lábbal hajtható fogorvosi fúrógép, majd egy évvel később, 1870-ben - röviddel az elektromosság háztartási alkalmazásának általánossá válása előtt - kidolgozták az elektromos fúrót. Ezt használták mindaddig, amíg ki nem szorította a levegőturbinás fúró, amit 1950-ben fejlesztették ki. A mai modern turbinás fúrók 400000 fordulat/perc körül forognak, nagy hűtéssel, elszívással - megkönnyítve ezzel a fogak fúrását, csiszolását, ezzel csökkentve a kellemetlenségeket.

Érzéstelenítés, röntgen
Az altatást, fájdalomcsillapítást a XIX. sz. végén vezették be. Először kokaint és nitrogén-dioxidot (nevetőgázt vagy más néven kéjgázt) használtak. 1844-ben egy new york-i fogorvos, Horace Wells egy véletlen baleset kapcsán jött rá a nevetőgáz fájdalomcsillapító hatására és próbálta ki kollégáján egy foghúzás alkalmával - sikerrel. A patiens nem érzett fájdalmat. Jóval a nevetőgáz jótékony hatásának felfedezése (1876) után kezdték a fogorvosi beavatkozásokat érzéstelenítésben végezni. Később éter és a kloroform segítségével hajtották végre a fájdalmas foghúzásokat. A fogászat gyakorlati fejlődésének másik nagy lépése a röntgensugár alkalmazása volt, amely lehetővé tette a foggyökerek állapotának feltárását és a kísérő szuvasodás vagy fertőzés felderítését. 1895-ben Wilhelm Röntgen felfedezte a róla elnevezett sugarakat, amelyek segítségével 1896-ban Walkhoff fogorvosnak sikerült meghatároznia egy gyulladt góc körvonalait a betegének állkapcsáról készült felvételen.

Kapcsolódó témák:

• A fogpótlások története röviden »
• Fogászati kezelések »
• Kérdezz! A szakember válaszol »